Hegyi prédikáció

Hétfőn szinte egyik napról a másikra "kitavaszodott" Gyergyóban, délutánra +16 fok is volt. A nagyon szép idő, szinte csalogatta ki az embert a szabadba. A feleségem, az elmúlt két és fél hónapban amióta itt élünk, még alig mozdult ki a városból. Így az Ő kérésére is, eldöntöttük, ha a gyermekeink hazaérnek az iskolából, akkor kimegyünk a városon kívül, a hegyek közé egy kicsit. A kislányom már délben az óvodából, a fiúk, úgy fél három felé az iskolából érkeztek haza, és mondhatom mindenki egyakarattal volt a délutáni programot tekintve. Ebéd után úgy fél négy körül, el is indultunk, és a Gyilkostó felé vezető úton hagytuk el a várost. Szép volt a látvány, amit láthattunk. Az út két oldalán hegyek emelkednek, a tetejük még havas, de az egész tájat a nap sugarai uralták. Az út mellett egy forrásnál megálltunk, és ittunk a tiszta friss vízből, majd letértünk a fő útról és bementünk a hegyek közé. Megálltunk egy tisztáson, egy hegy lábánál, az autót lezártuk, és kimentünk a napsütötte füves rétre. A gyerekek jót játszottak, majd arra gondoltam, meg kellene másznunk a hegyet, amelyiknek lábánál voltunk. Megosztottam a család többi tagjaival, akik első hallásra egy kicsit még tétováztak, de megszületett a döntés, induljunk el felfelé. A döntés után, még néhány lépést tettünk a napsugaras tisztáson, majd a fák közé érve, az árnyak között, egyre meredekebbé vált az út. Együtt indultunk, egy volt a cél, felérni a csúcsra. Lelkes, lendületes lépésekkel vágtunk neki, közben fel-fel pillantva méregettük, vajon milyen távol lehet a kitűzött cél. Az hamar kiderült, hogy nem tudunk egyformán haladni az úton. Azok akik több terhet hordoznak, vagy gyengébbek, lassabban jutottak előre. Előttem a kisebbik fiam jól haladt, mögöttem feleségem, a nagyobbik fiam, és a három éves kislányom lemaradva. Volt egy különös vágy bennem, hogy mindannyian érjünk fel. Ezért nem volt közömbös számomra a többiek helyzete. Majd egy idő után éreztem, hogy egyre fogy az erő, és ha nem állok meg, és nem újul meg az erőm, akkor nem érek fel. Megálltam,majd hamarosan megújult erővel mentem tovább. Eközben a többiek is küzdöttek, és ki így ki úgy de haladtak. Számomra megnyugtató tudat volt, hogy ha lassan is de mindenki haladt felfelé, és senki nem adta fel. A legkissebbnek és egyben a leggyengébbnek, nehéz volt kabátban menni tovább, így ezt a terhét át kellett venni, és segíteni neki, hogy tudja folytatni az utat. A nagyobbik fiú viszont azt hiszem tudott volna gyorsabban is haladni, de ő az édesanyjával akart együtt menni, így másra nézett, és nem csupán a célra, emiatt egy kissé lemaradt. Többször megbotlottam, vagy megcsúszott a lábam, de mindég felkeltem, erőt vettem és tovább mentem. Ugyanígy a többiek. Az út nem volt könnyű, de jó és szép volt. Többször kellett megállni és megújulni. Ahogy közeledtünk a hegytető felé, mindinkább nehezebb volt előbbre jutni, és egyre többször tekintettünk vágyakozva a cél felé. Nagy segítség és nagyon serkentő volt, attól aki elől ment és aki már a legközelebb volt a célhoz, hallani biztató és bátorító szavait, amint odakiálltott hozzám, és én is ugyanezt tettem a mögöttem haladók felé. Gondolom nekik is szükségük volt erre, és bátorította őket. Többször éreztem úgy, ha az előttem feltünt ponthoz érek, az már a hegy tető, és vége lesz a küzdelemnek. De akkor amikor oda érkeztem, feltűnt egy újjabb rövidebb szakasz. Bár már nem voltam messze, de még néhány rövidebb szakasz várt rám. Majd egyszer hallottam egy kiálltást: Megérkeztem! Egy pillanatra megálltam, és azt gondoltam, milyen jó neki, ő fiatalabb nálam és már megérkezett. Megújult bennem is a vágy, és mentem tovább, hogy mielőbb megérkezhessek. A legvégső szakaszon még hó is volt, így vigyázni kellett, nehogy itt csússzak el, bár megcsúsztam, el nem estem. Még néhány lépés....... és én is megérkeztem. Nagyon jó volt, és aki már ott volt, örömmel fogadott. Vakítóan világított a nap, betöltött mindent a fénye, és olyan látvány tárult elénk, amire nem is gondoltunk volna. Majd érkeztek a többiek is. Már nagyon vártuk, hogy ők is megláthassák azt amit mi már látunk, és megpihenhessenek. Volt akinek nagyon nehéz volt az utolsó szakasz, ha bár sírva is de megérkezett. Ott aztán letöröltük a könnyeket, megszünt a sírás, vége lett a megpróbáltatásokkal, sok veszéllyel teli útnak. Csend volt, béke, minden zajtól mentes, csak a teremtett természet lágy zenéje hallatszott, és mindent áthatott a nap feltűnően erős fénye. Együtt csodáltuk azt, amit Istenünk végtelen hatalmából teremtett, a hegyeket, völgyeket, az erdőket, és a gyönyörű tisztásokat, réteket, a távolban a nagy várost, amit a nap úgy megvilágított, hogy szinte csillogott. Felfakadt szívünkből a hála, és betöltötte az öröm, hogy Ő a mi Istenünk!!!!
Nekem prédikált ez a hegyi út, és a vastagon írt sorok mögött vagy a sorokban ott vannak a leki életre vonatkozó üzenetek. Talán egy következő bejegyzésben érdemes lenne elemezni az Isten igéje alapján, hogy még jobban megértsük.
Soli Deo Glória!

Megdöbbentő

Kívánok Istentől megáldott hetet mindenkinek!
Lehet többen olvastátok azt a megdöbbentő megjegyzést, amit a blogomra kaptam 22-én. Eddig bárki szabadon küldhetett megjegyzést a bejegyzéseimre, de szombaton amikor észleltem a bajt, ezt meg kellett változtatnom. Mostantól csak moderált, (miután elolvastam a bejegyzést és jóváhagytam jelenhet meg nyilvánossan) bejegyzések lesznek a blogon, így nem jelenik meg azonnal a megjegyzés csak engedélyezés után. Miért van erre szükség? Úgy látom az ellenség, aki Krisztus és minden benne hívők ellensége, a blogolás szolgálatát sem kíméli a támadásoktól. Történt ugyanis, hogy a február 18-án írt bejegyzésemre, egy Isten tagadó, Isten ellenes, sátánista, trágár szavakat tartalmazó, Isten létezését és hatalmát megkérdőjelező megjegyzés érkezett. Hú, még leírni is borzasztó ezeket a kifejezéseket. Kb. 21 óra hosszat volt olvasható ez a megjegyzés, így bárki aki olvasta, törölje ki az emlékezetéből is. Én is töröltem az aznapi bejegyzést a megjegyzéssel együtt, majd a bejegyzést újra bemásoltam.Fel kell készülni arra, hogy így is támadások érhetik azokat, akik a bizonyságtétel, vagy bármilyen Isten országát és Krisztus gyülekezetét építő írásokat jelentetnek meg. Ez mindenképpen bizonyítéka annak, hogy a blogírás hasznos, építő szolgálat és eszköz lehet Isten kezében. Sőt, én magamról tudom, hogy többször erősített meg és buzdított egy-egy testvérem blog bejegyzése, és másoktól is hallottam hasonló bizonyságokat. Éppen ezért lett és lesz az ellenség célpontja. Minden blogot vezető és író testvéremnek javaslom, hogy legyen ellenőrzött a megjegyzések megjelenítése. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, ereje és védelme legyen velünk, hogy ellene állhassunk, az ördög minden támadásaival szemben!

Még többet

Kegyelem néktek és békesség az Úr Jézus Krisztusban! Tudom, hosszú idő telt el, amióta utoljára írtam, és már kaptam is figyelmeztetéseket többektől, de igyekszem pótolni az elmaradásomat. Az elmúlt hetekben nem sok alkalmam és időm volt a számítógépen dolgozni. Van olyan e-mail fiókom, amit majdnem egy hónapja nem néztem meg. Volt is sok üzenet, olyanok is, amelyekre válaszolnom kell, és ha azok közül olvassa valaki ezt a bejegyzést, kérem a türelmét. Itt is szertném üzenni, hogy az általánosan használt e-mail címem, a novak@n-tel.hu amit szinte minden nap megnézek. Sokan ismerik még a novyx@freemail.hu címet is, de erről a fiókról van, hogy hosszabb időre megfeledkezem, így arról az üzenetek később jutnak hozzám. Mint az előző bejegyzésemben írtam, Magyarországon voltam egy hetet. Több hivatalos elintézendőm melett, minden este volt alkalmam az ottani testvérek közül valakivel beszélgetni, imádkozni. A hét végén, péntek-szombaton bibliaiskolába voltam. Újabb, tartalmas és gazdag tananyagot adtak le tanár testvéreink, úgy-hogy lesz miből felkészülni a vizsgákra. Szombat este, házi imaközösségi alkalmunk volt Kecelen. Voltunk úgy 20-an, és az Úr Jézus áldása volt az együttlétünkön. Számomra is érdekes volt ez a találkozás, hiszen amióta Erdélybe költöztünk, ez volt az első lehetőségünk, hogy együtt legyünk. Jó volt újra együtt lenni, és biztatni egymást, épülni mások bizonyságaiból. Hálás vagyok Istennek azokért a testvérekért, akik imakarjaikon hordozzák életünket, és tudom ez a kis közösség is renszeresen imádkozik értünk. Halgassa meg őket az Úr, és mindazokat akik ezt értünk teszik. Vasárnap három gyülekezetben is voltam Istentiszteleti alkalmon, Kiskőrösön és Kecelen, ahol szeretettel fogadtak a testvérek. Vasárnap délben egy kedves családnál, a Katona családnál voltam ebéden, ahol együtt lehettem az idősebb és az ifjabb Katona Imre testvérekkel, valamint Hajas Miklós testvérrel. Jó volt együtt elbeszélgetni idősebb testvéreimmel, akik bátorítottak, biztattak és az ige igazságairól beszélgtve, kerestük a mai kerszténység szomorú és fájdalmas helyzetéből a kiútat. Ők is, akik már sokat megéltek, többre vágynak. Lelkesen tettek bizonyságot azokról az időkről, amikor sokkal inkább kiáradt Istennek kegyelme, és a hívők még éltek az igével, és nem visszaéltek. Nincs ma sem más kiút, mint visszafordulni a tiszta evangéliumhoz, Isten igéjéhez, és megalkuvás nélkül mint egyetlen mértékhez, hozzá igazítani az életünket, és élni álltala. Az ébredés és a megújulás kulcsa, egyetlen kiút, a közömbös és rideg, vallásosságból. Valaki ezt mondta: "Hiányoznak a földről ma a Krisztus arcú keresztények". Igaza van. Most magamba kell néznem...........vajon rajtam mi látható? Uram légy irgalmas hozzám, mert nem látható még életemben a Krisztusi képmás. Én is többre vágyom!! Többre mint puszta vallásos élet, többre mint vasárnapi állszent keresztény, aki csak abban különbözik embertársaitól, hogy vasárnap szép ruhát vesz fel, és elmegy a gyülekezetbe, vagy a templomba. Arra vágyom, hogy mindinkább megértve Isten akaratát, elszakadva a világtól, annak szokásaitól, bűnös eszméitől, romlottságától, mind tisztábban megélni az ige valóságát. Szívem vágya, hogy Istennek ereje lakozzon bennem, de ne csak bennem, hanem egyre többen nyerjék meg hit által. Arra vágynak sokan, hogy legyen ébredés, megújulás, kiáradjon Isten kegyelme, és a bűnösök megtérjenek. Én is erre vágyok (várok), és nagyon-nagyon szeretnék egy tiszta, igei, ébredésnek a részese lenni!! Ez a legnagyobb vágyam! Egyik leg főbb imatémám. De kellenek az odaszánt életek, akik odafordulnak az Isten beszédéhez, és vállalják a mennyei akarat iránti engedelmességet. Uram mit akarsz, hogy cselekedjek? Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek? Az én akaratomat leteszem, a tied legyen meg mindenben. Félve mondom: Uram én akarom, hogy így legyen. Tudom nagyon gyenge vagyok, és a tapasztalatom is kevés, de ha hasznos lehetek vedd kezedbe életemet.A héten is több gyülekezet tart evangelizációs hetet. Így imádkozzunk a zilahi és a csernátoni evangelizációs alkalmakért, amelyekről én tudok, hogy szóljon az ige erővel és hatalommal, és készítse az Úr azok szívét, akik ott lesznek, hogy nyíljanak meg az evangélium előtt, és legyenek megtérések, megújulások. Ámen.
Bejegyezte: Életjel dátum: hétfő, február 18, 2008

Újultak- gyógyultak

Isten áldjon meg! Ezt a bejegyzésemet most Magyarországról írom, két kézzel! Már másik blogokon olvashattátok, vagy esetleg hallhattátok, hogy az elmúlt héten szerdán elestem és megsérült a vállam. Egyik testvérermet vittem haza, és amikor szálltam ki az autóból, estem egy nagyot. Akkor még a fájdalmat nem éreztem olyan erősnek, csak percekig szédültem, meg nehezebben kaptam levegőt. Lajos testvérem mindjárt mondta is, hogy elvisz az orvoshoz, de én inkább haza mentem, és gondoltam lefekszem és kipihenem az esést. De amikorra haza értem olyan fájdalmam volt, hogy hívtam is Lajost, menjünk nézessük meg a sürgősségin. Amikor megvizsgáltak, és diagnosztizálták, hogy kitörött egy kis darab csont a vállamból, és a kitörés mellett van egy repedés. Hát éppen nem a legjobb hír volt mert egy 11 napos útra kellett indulnom pénteken. Péntek, szombat, vasárnap Érszöllősre evangelizációs alkalmakra, hétfőtöl egy hétre Magyarországra, ahol három napot bibliaiskolában kell lennem. Csütörtökön este a feleségem vitt el Kisgalambfalvára evangelizációra, majd pénteken reggel a kisebbik fiam Dániel, aki segített az öltözködésben, és fájdalomcsillapítók kiséretében elindultunk Érszöllösre, majd onnét Magyarországra. Az Úr kegyelméből megérkezhettünk Krasznára, ahol néhány perc tartózkodás után, Efraim testvérem átvette a vezetést, mivel Ő az autóját ott hagyta szervízben. De nem úgy kellett eljönnöm Érszöllösröl, ahogy oda érkeztem. Szombat délután mikor imádkozni félrevonultam, megerősített az Úr, és a kezem amelyik előtte mozdulni sem akart, amint felkeltem a térdeimről elkezdett mozogni. Mondtam is rögtön a testvéreimnek nézzék már, mi történt velem,. Csodálkozva adtunk hálát a csodáért. Előtte (péntek) este még Gombos Miklós testvéréknél a vacsora közben kellett kérnem egy erős fájdalom csillapítót, de szombaton délutántól nekem arra már nem volt szükségem. Áldott legyen az Úr neve! De nem ez volt a legnagyobb csoda a hétvégén, és ezért még hálásabb vagyok! Az , hogy több ember szívébe eljutott az evangélium üzenete, és a lelkek gyógyulhattak, újulhattak meg. Attól nincs nagyobb dolog mint amikor valakinek a szívét veszi kezébe a gyógyító Mester. Nagyon áldott időt éltem meg Érszöllősön, és azt is megértettem, hogy ez az evangelizáció értem is volt. Az ott eltöltött idő alatt, Isten megláttatott velem az életemben gyengeségeket, hiányosságokat, sőt még olyan dolgot is amit rendeznem kell. Kérem az Urat erősítsen, tisztítson, neveljen. Jó, hogy Ő foglakozik velem.Hétfőn indultunk tovább Magyarországra, és már a tegnap estében is volt több, áldott beszélgetésem, ima közösségem az itteni testvérekkel. Legyen áldott mindenért az Úr Jézus neve!!