Félni fogsz vagy harcolni?

A befejező szakaszt akkor olvasd el, ha az előző kettőt már olvastad. Többen jelezték, hogy ezek a gondolatok erős lelkiismeret furdallást okoznak az olvasónak. Nem számíthatsz másra ebben a szakaszban sem! Ha a lelkiismeret megszólal, annak oka van!

Engedelmesség

Mi, keresztények nagyon gyakran imádsággal helyettesítjük a cselekvést. Az imádság jó dolog, de ha az engedelmesség helyébe lép, akkor csupán kirívó képmutatás, megvetésre méltó farizeusság. Legalább annyiszor kellene összejönnünk cselekedni, mint imádkozni - ha nem többször... Az imádság a hithez hasonlóan halott cselekedetek nélkül. Ezért jellemezhető így számos imaalkalom: „sok hűhó semmiért”. Zerubbábel nemcsak imaalkalmakat tartott, hanem elment fát vágni, és építkezni kezdett. Ezért mondta Isten: „ettől a naptól fogva áldást adok” [Hag 2,19].

Állítólag valaki fölfedezte a régi tanítómesterek titkát. Vajon mi, keresztények nem fedezhetnénk föl és gyakorolhatnánk nagy Tanítómesterünknek és korábbi tanítványainak titkát, a hősiességet? Ők nem kímélték magukat; nem szerették annyira az életüket, hogy visszariadjanak a haláltól, s így rendre megmentették az életüket azáltal, hogy elvesztették Krisztusért.

Rengeteg időt és pénzt fecsérelünk el a sok gyűléssel, konferenciával és csendes nappal, miközben egyenesen és teljes gőzzel a csatába kellene indulnunk.

A „vox humana” („emberi hang” az orgonán) túl fontos szerepet játszik mai keresztény orgonáinkban és szervezeteinkben. Bárki játszik is a hangszeren, halovány lesz a zene, ha hiányoznak belőle vagy kihasználatlanok az „azonnali engedelmesség” és a „szenvedélyes vitézség” szünetei. Nélkülük lehetetlen megszólaltatni a hősiesség „Elveszett akkordját”...

Induljunk el végre – tüstént

Winkle úrhoz hasonlóan évekig hirdettük, hogy mindjárt nekivágunk, de aztán mégsem vágtunk neki. El kell válnunk Csokoládétól és Engedetlenségtől, összeházasodva Hittel és Hősiességgel.

„Ki kezdje meg a harcot?” - kérdezte a király. „Te magad!” - felelte a próféta. S amikor a király és a fiatal katonatisztek előrenyomultak, bár szörnyű túlerővel álltak szemben, nevetségesen könnyedén győztek (1Kir 20,14; vö. Károli).

Így vezették az apostolok is Isten harcát a föld végső határáig.

Isten hívja ma a Brit Nemzetközösségben, Amerikában és Európában, valamint a harmadik világ országaiban élő fiatal férfiakat és nőket, akik Krisztus nevét viselik.

„Az új bort új tömlőbe kell tölteni” - mondta Krisztus [Lk 5,38].

Azok a fölöslegesen megjelölt és összetákolt, régimódi tömlők olyan reménytelenek, mint az „Új teológia”. Nem mozdíthatók, különben szétrepesztheti őket a büszkeség, és rossz helyre ömlik a bor.

Figyelj! „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok (hitbeli) látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak (a hősies engedelmességről), még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn...

 Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” [ApCsel 2,17-21].

·               De hogyan hívják segítségül azt, akiről nem is hallottak?

·               Maradnia kell, fiatalember?

·               Nem mehet el, hogy elmondja nekik, kisasszony?

·               Krisztus számára trónjának támogatója leszel, vagy hánytatószer (Jel 3,16)?

·               Katona vagy csokoládékeresztény?

·               Félni fogsz vagy harcolni?

·               Testvéreid menjenek az ütközetbe, te pedig itt üldögélsz?

·               Amikor eljön az Úr, talál-e hitet a földön?

Valóban az utolsó - a laodiceai - szakaszban vagyunk, a langymeleg egyház korában [Jel 3,14kk].

·               Fukar leszel-e, visszatartva, amit a tisztesség követel tőled?

·               Úgy fogsz-e adni, mint Anániás és Szafira, akik úgy tettek, mintha az egészet odaadnák, de csak egy részét adták oda?

·               A szőlőt birtokolva és élvezve a szőlőmunkásokhoz hasonlóan te sem adod meg a megállapított bért (Lk 20,9-11)?

·               Félni fogsz a haláltól, az ördögtől vagy az emberektől, de nem fogsz félni a SZÉGYENTŐL?

Egyesek örök életre támadnak fel, mások szégyenre és örökös megvetésre. Elvetjük-e a régi hősök követését, vagy kétszeresen beteljesítjük ezeket a dicsőséges szavakat:

Mindezek a harcosok tiszta szívvel érkeztek, hogy az egész világ királyává tegyék Jézust. Mindnyájan háborúban kiváló vitézek voltak! A legkisebb is fölért százzal, a legnagyobb meg ezerrel! Arcuk olyan volt, mint az oroszláné, és olyan gyorsak voltak, mint a zergék a hegyen (Uruk parancsainak teljesítése közben)! (Vö. 1Krón 12,9.34.39 és 2Sám 3,17-18.)

Annak idején azt kívántad, hogy Jézus a királyod legyen.

AKKOR MOST TEDD AZZÁ!

Nem így felelünk-e:

„Tied vagyunk, Jézus, veled tartunk. Bánjon el velem Isten, bármilyen kemény is lesz, ha nem teszem meg azt, amit az Atya esküvel ígért neked: nem veszem el az országot a Sátán házától, és nem állítom fel trónodat az egész világon” (vö. 1Krón 12,19 és 2Sám 3,9-10).

Jöjj hát, adjuk vissza a kereszténység „elveszett akkordját” - a HŐSIESSÉGET - a világnak, s a világ koronáját Krisztusnak.

Charles Studd (1860-1931)

Folytatás... "Garantált biztonságban nincs hódítás."

Felhívom a figyelmet, hogy most következő sorok elolvasása is, a közömbös, elkényelmesedett, langyos, kúltúrkersztények számára felkavaró, fájdalmas, esetelg dühítő lehet. Csak saját felelősségedre olvesd el.

Bűngyűlölet

Isten sosem volt csokoládégyáros, és nem is lesz az soha. Isten emberei mindig hősök. A Szentírásban követhetjük óriási lábnyomaikat az idő futóhomokján (pl. Nóé, Ábrahám, Mózes, Dávid, Dániel, Pál, Keresztelő János). Nátán is igazi keresztény katona volt. Odament királyához, és szemtől szemben megfeddte őt, akárcsak Péter tette Anániással (csak Dávid kihasználta a lehetőséget, és megvallotta bűnét), de eltérően napjaink csokoládévitézeitől, akik csupán suttognak, nem akarva ítéletet mondani, feddeni vagy eltávolítani a gonoszt az ezzel járó botrány miatt. Hát persze! Igazi Mézesmázos Miskák!

Azt mondják: „Semmiség, nem történt semmi! Félreértés az egész!” Mintha Isten ügyének többet ártana az igazság bátor kimondása és megvédése, a kés használata, mint a bűn eltussolása és a tag biztos elhalása, ami az egész testre halált hoz. „Aki az igazságot cselekszi, az igaz”, és „aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van” - s nevén kell nevezni [1Jn 3,7k].

Akit másodszor is foglyul ejt az ördög, annak nem ragtapasz és szirup kell, hanem az, hogy egy igaz ember bátran megfeddje, és megtérésre szólítsa föl, eljuttatva őt az üdvösséghez. Nagy szükségünk van ma „Nátánokra”, akik semmi mástól nem félnek, mint Istentől - még a botránytól sem.

A mai csokoládévitézek legalább ősi származásukkal dicsekedhetnek. Vannak rúbeni csokoládék, akik nagy fontolgatásokat tartanak, és komoly elhatározásokat is hoznak. Azonban valahogy továbbra is ott ülnek a karámok között, hallgatva hőn szeretett orgonáik sípjait vagy gitárjaik pengését [Bír 5,15k]... Vannak mérózi csokoládék [Bír 5,23], bálámiak [4Móz 22,1kk] és démásziak (2Tim 4,10). Egy időben Márk is beállt közéjük (ApCsel 13,13).

Látás

Sok ígéretes fiatalt tesznek csokoládévá az öreg próféták. Azok az idős próféták, akik elveszítették tüzüket, vagy akik tettek helyett szavakkal tüzelnek, általában nagy csokigyártókká válnak. Az a szegény fiatal próféta! Olyan jól haladt, amíg egyedül Istennek engedelmeskedett, de mindennek vége szakadt, amint egy másik hangra hallgatott, noha az egy idős próféta hangja volt. Nem azt mondta az öreg, hogy ő próféta, és közvetlenül Istentől kapta az üzenetet? Micsoda aljas hazugság! A kereszténység talaján és másutt szanaszét hevernek az idős prófétáknak köszönhető RONCSOK. Isten senkinél sem tűri el az ostobaságot. Mindenkinek választania kell Krisztus és Barabbás között, s minden kereszténynek Isten és egy öreg próféta között. Inkább légy buta szamár egy öreg próféta szemében, mint hogy hallgass édeskés beszédére és hízelgésére, majd ronccsá válj. „Ez az én szeretett Fiam, REÁ hallgassatok!” [Mk 9,7.] „Kenetetek van” Istentől, „ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket” [1Jn 2,20.27]. Azt mondod, hiszel a Bibliának. A tetteid meghazudtolják-e a szavaidat? (1Kir 13.)

Odaszántak

A csokoládék előszeretettel ágálnak azok ellen, akiket fanatikusoknak neveznek, mintha manapság az a veszély fenyegetne, hogy a keresztények fanatikussá válnak! Hiszen a keresztények között olyan ritkák a fanatikusok, mint a dinoszauruszok! Ha a langymelegség ellen emelnének szót, annak volna értelme. Isten igazi embereit mindig fanatikusoknak nevezték. Jézust őrültnek mondták, akárcsak Pált, meg Whitefieldet, Wesley-t, Moodyt és Spurgeont. Nem jutott messzire Isten iskolájában az az ember, akit még nem dicsértek meg azzal, hogy fanatikusnak titulálták. Mi, mai keresztények valóban langymeleg társaság vagyunk. Ha csak feleannyi tüzünk és lelkesedésünk volna, mint az egykori szüfrazsetteknek [a nők politikai egyenjogúságáért, elsősorban választójogáért harcoló nőknek - a ford.], a világ pillanatok alatt megismerné az evangéliumot, és Krisztus visszatérne közénk...

Ó, borzalom! Ami közönséges emberek vérét fölkavarja, és hősökké teszi őket, attól a keresztények zöme rémült birkanyájként menekül. Katonák naponta kockára teszik életüket saját ügyük érdekében, s oly módon azonosulnak vele, hogy megszégyenítnek minket, keresztényeket, akik általában „istenkísértésnek” nevezzük, ha valaki dacol a veszéllyel, és szembeszáll a túlerővel.

CSOKIS KARAMELLÁK (a fiúk szájragasztóknak nevezik őket), akik így szájalnak: „Megyek, uram”, de beleragadnak a keresztény világba! Garantált biztonságban nincs hódítás, és Krisztusnak biztosan nem hódíthatunk így.
Charles Studd (1860-1931)

Folyt. köv.

Csak saját felelősségedre olvasd el - Hősök kerestetnek

Talán, még a 20. század küszöbén élő keresztények számára is nehezen emészthető gondolatok voltak ezek. De a mai kereszténységünk számára azt hiszem egyenesen provokatívan hangzó, Charles Studd misszionárius által megfogalmazott gondolatok, nagyon is igazak. 

Felhívom a figyelmet, hogy most következő sorok elolvasása, a közömbös, elkényelmesedett, langyos, kúltúrkersztények számára felkavaró, fájdalmas, esetelg dühítő lehet. Csak saját felelősségedre olvesd el.  

Hősök kerestetnek!

„A hősiesség az elveszett akkord; a mai kereszténység hiányzó hangja!”

Minden igazi katona hős! A hősiesség nélküli katona csokoládévitéz! Kit nem indít gúnyos nevetésre a csokoládévitéz puszta gondolata is? Békeidőben az igazi katonák ketrecben sínylődő rab oroszlánok. A harc visszaadja szabadságukat, és elindítja őket, mint az iskolából kiviharzó fiúkat, hogy elérjék szívük vágyát, vagy afelé törekedve elvesszenek. A csata jelenti a katonának a létfontosságú levegőt! A békétől asztmás rohamot kap. A harc ismét ép emberré teszi, s felruházza egy hős szívével, erejével és energiájával.

Minden igazi keresztény Krisztus katonája - a szó szoros értelmében vett hős! Bátrabb a legbátrabbaknál - kineveti a béke csábító szavait, melyekkel az gyakran óvja az embert a nehézségektől, betegségtől, veszélyektől és haláltól, amelyeket ő a legjobb barátai közé sorol.

A többiek csokoládékeresztények - a vízben feloldódnak, s elolvadnak, ha tüzet szimatolnak. Édességek ők - bonbonok, nyalókák! Életüket üvegtálban vagy kartondobozban élik le, egyenként puha védőrétegbe burkolva: fodros kis fehér papírba csomagolva, amely megtartja féltve őrzött, finom szerkezetüket.

Íme, néhány csokoládévitéz képe, melyeket maga az Úr Jézus Krisztus festett meg.

„Ő... így felelt: Megyek, uram - de nem ment el” [Mt 21,30]. Azt mondta, hogy elmegy a missziós munkába, de inkább a nyugati világhoz ragaszkodott.

„Beszélnek ugyan róla, de nem teszik” [Mt 23,3] - másokat elküldenek, de maguk nem mennek. „Sose mondd valakinek, hogy tegye meg azt, amit magad félsz megtenni” - mondta Gordon tábornok egy tizedesnek, miközben Szevasztopol előtt felugrott egy lövészárok mellvédjére, hogy megigazítson egy sánckosarat, melyet a tizedes nem akart megigazítani, hanem egy közlegényre bízta a feladatot.

A csokoládévitéz már a harc gondolatától is erős maláriarohamot kap, s a harci riadó hangjára lebénul. „Igazán, mozdulni sem bírok - mondja. - Bárcsak tudnék!

De tudok énekelni, s ezek a kedvenc soraim:

Vigyenek engem az égbe

Könnyedén, virágszőnyegen,

Mások küzdjenek meg érte

Átvágva véres tengeren.

Hívő hősöm, maradj veszteg!

Sose indulj el a harcba;

Figyeld csak a kisgyermeket,

Hogyan játszik a sarokba'.

Fürdesd, öltöztesd és tápláld

Minden héten negyvenötször,

Hadd legyen csak a kis drágád

Tutyimutyi hizlalt ökör!

Refrén:

A bölcsiben a jussunkat

Követelve járjunk körbe:

Cuki, csoki s mi jó falat,

Tálunk azzal legyen tömve!”

„Hála a jóságos Úrnak - mondta egy igen törékeny, fehér hajú hölgy -, Isten sosem akarta, hogy tehetetlen puhatestű legyek!” Nem is volt az!

Charles Studd (1860-1931)

Folyt.köv.