2008. november 8., szombat

Öröm ünnep

Az utóbbi hetekben, sajnos nagyon sokat küszködtem a számítógépemmel, és már oda jutottam, hogy alig tudtam használni valamire. Állandóan lefagyott. De a héten Mezei Attila kezelésbe vette, és jól meg kellett vele dolgoznia, de végre újból kivállóan működik.
Így szeretnék még egy bejegyzésben visszatekinteni, és megemlékezni arról az ünnepről, ami két héttel ezelőtt volt a gyülekezetünkben. Többen kérték már, hogy írjak róla ezt most szeretném megtenni.
Amióta Gyergyóba vagyunk, kicsit több mint 10 hónapja, ez volt az első bemerítkezési ünnep a gyülekezetünkben.
Mezei Attila testvérünk, aki ez év április utolsó napján, adta át szívét az Úr Jézusnak, és csatlakozott Isten családjához, vallotta meg hitét, és tett nyilvánosan bizonyságot az alámerítkezésben. A bemerítkezés előtt hallhattuk Attila élő bizonyságtételét a megtéréséről és hitéről szóban is. Hálásak vagyunk azért, amit végez Isten az ő életében.
Az is külön öröm volt számomra, hogy szeretett vendégeink is lehettek ezen a napon. Együtt örültek velünk az Érszöllösről érkezett testvérek, köztük Veres Efraim lelkipásztor, aki lelki tetsvérem és barátom. Egyébként Efraim szolgált az igéből a bemerítés előtt, és végezte az alámerítés szolgálatát. Nagyon örültünk magyarországról érkezett vendégeinknek is, akikkel eljött édesanyám is, aki először látogatott meg bennünket Erdélyben. Együtt örülhettünk még a Szilágysomlyói lelkipásztor testvér, Szekrényes Pállal és családjával, valamint a Hargita keresztény táborból érkezett vendégeinkkel is. Hálás vagyok a városból érkezett látogatókért is, akik között volt olyan személy, akit megérintett az ige. Délután hálaadó istentiszteletet tartottunk. Számomra nagyon megható és felejthetetlen nap volt.
Minden dicséret, a Krisztus Jézusé!
Felteszek egy pár képet.
Még több képet itt nézhetsz az alkalomról, a gyülekezeti oldal legalján.