2007. december 27., csütörtök

Az ajándékozás csodája

Az ünnepi áldások, szeretet és békesség legyen állandó mindenki életében. Most karácsony harmadnapján, van alkalmam, hogy írjak, vissza tekintve az ünnepekre. Először is az elmúlt héten több napon, és helyen volt alkalmunk az Angliából érkezett csomagokat osztani. Itt Gyergyószentmiklóson sem volt másként, voltak akadályok és akadályozók, mint másoktól is hallottuk, de voltak jó megtapasztalások is. Igyekeztünk mindenütt a csomagok mellé az evangéliumot is adni, de volt ahol ebben, az intézmény igazgatónője megakadályozott bennünket, annak ellenére, hogy ezt előre megbeszéltük. Az Úr legyen kegyelmes hozzá, és adjon neki alkalmat a megtérésre. De Isten adott lehetőséget az ünnepély után neki is, és másoknak is bizonyságot tenni, a személyes beszélgetésekkor.
De most egy jó bizonyságot fogok megosztani. Pénteken, az utolsó óvodai alkalommal, - ahol egyébként nagy szeretettel fogadtak bennünket, és minden csoportban, lehetőség volt a szülők, nagyszülők, vendégek, gyermekek, ovónők jelenlétében beszélni a legnagyobb ajándékról Jézus Krisztusról,- történt meg a következő eset. Éppen már a csomagokat tartalmazó nagyobb dobozokat szedtem össze és készültünk elbúcsúzni, amikor egy anyuka, könnyes szemekkel jön hozzám és azt mondja:
-Tessék elképzelni, működik az angyal.
-Mire tetszik gondolni?-kérdezem
-A kisfiam, Őrs, már fél éve, az angyaltól és a mikulástól is mindég, narancssárga szaxofont kért, és képzelje az ő csomagjában, egy narancssárga szaxofon van. Alig tudom elhinni!
-Tetszik tudni, nem az angyal műve ez, hanem Isten, akinek minden emberre gondja van, látta a kisfiú vágyát, szükségét és teljesítette azt. És így volt ez az első karácsonykor is, mikor látta Isten, hogy az embernek mire-kire van szüksége, küldte el Jézust, hogy a legnagyobb hiányát, szükségét, vágyát betöltse. Ma is tudja Isten, mire van szüksége egy kis gyermeknek, de tudja mire van szüksége az anyukának is. Ha Isten így figyelemmel tartja a gyermekeket, mennyivel inkább a felnőtteket.
-Hát valóban van Isten......! - mondja a vezető ovónő csodálkozva, aki végighallgatta ezt a rövid beszélgetést.
Igen, van Isten!!! és hisszük nem véletlen, hogy ez a csoda megtörtént, mert januártól a kislányom Renáta, pontosan abba az ovódába, és abba a csoportba fog járni, ahova az említett kisfiú jár. Így lesz alkalom újra találkozni az anyukával, és meghívni hozzánk, bizonyságot tenni neki. Mennyi másik helyen voltunk, de ez a csoda, mégis a legjobb helyen történt. Istennek útjai csodálatosak! Kérlek, ha teheted imádkozz ezért a családért, hogy ismerjék meg, és fogadják szívükbe a legnagyobb ajándékot Jézus Krisztust.
"Hallgasd meg Uram, az értük mondott imákat! Köszönöm!"
Azt írtam csoda, és azt gondolom valóban az. Annak az esélye, hogy ez a csomag pont ehhez a kisfíúhoz kerüljön, emberileg minimális volt. Én pontosan nem tudom mennyi csomagot készítettek ott Angliában, de gondolom, több tízezret. Csak mi kaptunk, több mint ötszázat, és csak ott Marosvásárhelyen, ahol kiosztották nekünk a csomagokat láttam több ezeret. De még az a tény is, hogy az utolsó ovódai csoportban, mikor már az ajándékok nagy része ki volt osztva, kapta meg a kisfiú pont ezt a csomagot, azt hiszem, csak erősíti azt, hogy ez Isten keze volt. Hát nem csoda ez? Hiszem, ez csak a kezdete egy nagyobb csodának! A legnagyobb csodának, amikor Jézus megszülethet valaki(k) szívében! Ámen.
Felteszek egy néhány képet az ajándékozással szerzett örömről:






........és egy pásztor fiúról.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

ISTEN ÁLDJON TITEKET!
Csodálatos,hogy az Úr így vezet ilyen pici apró dolgokon!!!Legyen még sok ilyen csoda az életetekben!
És ha kérhetlek mesélj majd arról,hogy milyen Gyergyó!Igazán szívessen hallanék róla pár dolgot!
AZ ÚR ÁLDJON MEG!!!
Békesség
TÜNDI

Novák Zsolt írta...

Kedves Tündi!

Az Úr Jézus áldását kívánom életedre!
Köszönjük a biztató szavakat, és az imatámogatást, szükségünk van imáidra. Igyekszem, mind bővebben és gyakrabban írni. Gyergyóról is írok majd egy bejegyzést, köszönöm az ötletet. Azt had kérjem tőled, hogy írd meg, ha lehet, hogy melyik Tündi vagy, mert a bejegyzésből nem derült ki, és nem tudom kitől pontosan kitől kaptam a biztatást, és hogy ki imádkozik értünk. De azt már most üzenem, szeretettel várunk itt Gyergyóba! Békesség!
Novák Zsolt

Névtelen írta...

Varró Tündi
köszönöm