2012. október 24., szerda

Meghívó az adventi imahétvégére


Szeretett Imádkozó Testvéreink!

"Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.  Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, Aki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében, A mi végett rendeltettem én hirdetővé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban. Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül." 1.Tim2:1-8

A mi Urunk kegyelméből a Szent Szellem vezetésére figyelve, arra az elhatározásra jutottunk, hogy folyó év November 30 és December2 között imádságra és böjtre hívjuk  a HARGITA KERESZTYÉN TÁBORBA  mindazokat(nőket és férfiakat egyaránt), akik már eddig is lelki ébredésért és megújulásért könyörögtek. Baptista közösségünkön belül égető szükségét látjuk annak, hogy az Úr Jézus ismét kiárassza ránk az Ő Lelkét. Hisszük és valljuk, hogy amit egy akarattal kérünk az Úr Jézus nevében az meglesz! Amikor az előbb jelzett időpontot és helyszínt választottuk, akkor nem a saját programjaink ill. szükségeink szülte "kompromisszumos" megoldást választottuk, hanem ahogy Isten Lelke vezetett, áldozatoktól és lemondásoktól sem vonakodva döntöttünk ezen hétvége és hely mellett. Vasárnap délben majd úrvacsorai közösséggel zárjuk együttlétünket.

A részvételi feltételek a következők:
1. 1-2 éves múlt az ébredésért való rendszeres imádkozásban
2. Péntek estétől Vasárnap délig vállalja velünk a közösséget a szombat napi böjtöt is beleértve
3. Mobiltelefon és egyéb kommunikációs eszközök használatát ez idő alatt mellőzi 
Kérünk szeretettel és alázattal, hogy amennyiben vállalod e feltételeket és anyagilag is meghozod az áldozatot az utazás és a szállás erejéig, akkor jöjj el és imádkozz velünk! Hisszük hogy a mi Urunk az Úr meghallgat minket, hiszen az Ő Fiának, az Egyszülöttnek Jézus Krisztusnak a nevében fogunk összegyűlni!
Szeretettel és alázattal:
Veress Efraim és Novák Zsolt
baptista lelkipásztorok

Nincsenek megjegyzések: