"És vezess az örökkévalóság útján!"

Székely Béla Dániel lelkipásztor (Kiskapus) írása. Megjelent a Szeretet lap, 2oo9. novemberi számának címoldalán. Azoknak (is) akikhez nem jut el ez a lap, és így nincs arra módjuk, hogy olvassák. 

Oda a nyár, csodaszép ösvényeit már belepte az avar. Milyen utakon haladunk tovább? Novemberben különösen megérint az elmúlás szele. De sejteti nem csak múlandóságunkat, hanem halhatatlanságunkat is. 

"Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet. Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat." (Zsoltár 139:23)

A bűnös életmódot, a téves utakat, ideig-óráig lehet takargatni. Így aztán mindég van kifogás a meg nem bocsátó lelkületre. A pénz és a versengés szeretetét lehet leplezni a szorgalmas ember képével. A menekülés a szolgálattól, a "nekem elég a tejnek itala, nem nagyon akarok tudni a hit szigoráról"- vajon nem a külső vallásosságot, a megosztott hívő életet jelentik? 

Bűnesetkor a takargatás a legelső és a legkézenfekvőbb megoldás. Mint ahogy Ádám tette, és elbújt az édenkert fái között, amikor áthágta a teremtő parancsát. A rejtőzködő embert keresi Isten: Jézus, igéje és a Szentlelke által. A jó lelkiállapot az, ha nyitottak vagyunk, ha az ige gyertyájának fényénél önvizsgálatot tartunk: Mutasd meg, hogy van-e valami hamisság bennem?

"Nézd meg, nem járok-e téves úton"

Roppant fontos a helyes önismeret. Sok mindent tudhat valaki, de hiába, ha saját lelkének állapota felől tájékozatlan. Vagy csalóka színes üvegeken keresztül látja magát. 

A felülről nyert világosságban ismerjük fel bűneinket, mindazt ami fertőz és rombol. És érezzük át annak gyalázatos voltát, amik Krisztushoz üldöznek bennünket, hogy vérében bocsánatot találjunk. Nyitott könyv az életünk, a mindenható Isten előtt. 

"....és vezess az örökkévalóság útján."

A vezetés irányítást ad, de a mozgatáshoz szükséges erőt is. Életünk sodortatik, vagy vezetve van? Sodortatva lehet a többség véleményének való megfelelési kényszertől, sérelmektől. Szenvedélyek, szellemi divatirányzatok is magukkal visznek - különösen ha közömbösség és hanyagság gyengít. A megélhetés gondjaitól is elnehezdhet a szívünk. Ezért jó az örökkévalóság nézőpontjából tekinteni arra, ami lefelé irányítaná tekintetünket: "Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodortassunk." (Zsid. 2:1) 

Jónak tetszik az ember szemei előtt az ő útja. Különösen fiatalon nagy élvezet nekivágni a világnak, szabadon választani meg az irányt. Ezenközben sok minden történhet, "szép" kalandok, "nagy" megvalósítások, de karambol is. Azután az utak véget érnek. Vagy mégsem? Megszoktuk, hogy egyik nap követi a másikat, egyik esztendő jön a másik után. Gondolunk e arra, hogy eljön majd egy pillanat, ami után nem következik másik, pontosabban: időnk beletorkollik az időtlenségbe. Mert a halál nem végleges állapot, hanem csak ajtó, ami az örökkévalóságba nyílik.

A Sátán gondoskodik arról, hogy lehetőleg csak a pillanatra figyeljünk. Ne foglalkozzunk a jövővel, lényeg az, hogy most jól érezd magadat. A mai világunkban talán a rövidtávú gondolkodás okozza a legnagyobb károkat. Ezeknek a tudatában legyen a mi imádságunk is a 139. zsoltár írójának ez, az Istennek való átadottsága, hogy "te ismersz, te jól tudod, te vizsgálj meg" és végül "vezess az örökkévalóság útján". 

Kívánom, hogy a jövőre való tekintettel tegyük dolgainkat - ez  eredményez felelős életet - vagy éppen határolódjunk el mindattól, ami arra nézve kárt okozna. Jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket. Aki nem gondol ezzel, az szörnyű mélyre süllyedhet. 

Mindarra, ami minket az üdvösségből kizárna, Istennél készen van a bocsánat. Ezt a bocsánatot, azonban csak itt, az időben lehet elkérni tőle. Ezért is nagyon meg kell becsülnünk azt az időt, amit tőle kapunk. Jézus Krisztus mondja, "én vagyok az út". Járjunk őbenne, kövessük Őt! A mienk is legyen az örökkévalóság útja.