2009. október 27., kedd

Magyarországon rekedtem

Immár, több mint egy hete eljöttem otthonról és mára már szerettem volna haza érni. Az elmúlt hét elején részt vettem Váradon a lekipásztori találkozón, ahol áldott testvéri közösségben lehettünk. Jó volt újabb kapcsolatokat kialakítani, és a régen látott testvérekkel újra találkozni. Majd Magyarországra jövet az autóm sajnos meghibásodott. A probléma nagyobb mint azt első látásra gondoltam, mert az autó hengerfeje megrepedt. Talán péntekre meg tudják javítani. Emberileg, nagyon rosszkor jött ez a probléma, de tudja az Úr, miért engedte meg, és meg akarom érteni azt, amit nekem ebből meg kell tanulnom. Imádkozzatok értünk. Most Kecelen, Fehér Tamás testvéremék számító gépét használom, ha haza megyek többet is írok. Áldott alkalmakat éltem meg az Úr kegyelméből a hét végén. 

1 megjegyzés:

zsoltáros írta...

Imádkozom érted, Zsolt. Édesanyám keceli születésű, pontosabban, imrehegyi...
Remélem, sikerül gyorsan megjavítani a kocsit, aztán menj egy kicsit lassabban!
Vigyázz magadra!
Üdv,
Jóska