2009. június 7., vasárnap

Televízió helyett

Ma vasárnap este van. A kevesebb, akik ma Isten házában, gyülekezetben, templomban, voltak, és hallgatták az igét, nem tudom vajon még emlékeznek e, a mai üzenetre.....? Isten hozzánk intézett szava, mennyire foglalkoztat bennünket? Jó volna, ha nagyon is figyelnénk, arra amit Isten szól hozzánk, mert nincs ennél fontosabb amire figyelnünk kellene. Sajnos, ma este is a kevésnek nagyobb része, akik ma hallhatták az igét, már más felé figyel. Csatlakozva az e világ fejedelme által kínált szellemi asztalhoz, legtöbben, valószínűleg, a televízió előtt ülnek és engedik, hogy elborítsa lelküket, elméjüket, az abból áradó szennyes hordalék. Azonnal, elsodorva még a kevés jó magot is, ami ha gyümölcsöt hozhatna, segíthetne megélni egy értékesebb, Isten szerint való, életet. Tudom, most esetleg sokakban felcsattan egy érzés: "nehogy már az is baj legyen, hogy valakinek van televíziója"! Nem, nekem nem baj, de tudom, sok embernek baj, hogy van, és nem tudom, te vajon közéjük tartozol e. Bár azért itt megjegyzem, hogy nekünk mostmár, három éve nincsen, és lehet nélküle élni, normális életet, attól függetlenül, hogy az ördög azt próbálja elhitetni, hogy nem. Sokan megszóltak és kicsúfoltak ez miatt, de nem bánom. Nekünk nem hiányzik. Viszont az egyik ismerősöm küldött át keresztény filmeket, és arra gondoltam, felteszem ide, mert ha a tv. helyett három este ezeket nézi valaki, biztosan többet épül álltaluk, mint a szolgáltató álltal sugárzott programokból. És hátha, olyan üzenetet tartalmaz, ami elgondolkodtat, és változásra késztet.

Az első film eleje, egy kicsit fantasztikusnak tűnhet, de ez kell, hogy értelmet nyerjen. Egy 189o-ben élő ember látogatásával a mai korban, próbálja a film érzékeltetni az emberiség eltorzulását. Nagyon elgondolkodtató.

Idő Változtató

A második film, Bunyan János, Zarándok útja című könyve nyomán készült, a mai korban megszemélyesítve. Ez a könyv álítólag, a biblia után, a második legolvasottabb könyv a világon. 

A Zarándok Útja

A harmadik, az előttünk álló antikrisztusi időkből, egy feltételezett esemény, amiben, bár nem lehet hiteles képet adni, arról ami következni fog, mert azt hiszem a valóság sokkal súlyosabb, és nyomorúságosabb lesz, mégis, elgondolkodtató az üzenete. 

Ítélet

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egyet ertek a TV-nelkuli elet lehetsegessegerol, meg nyugaton is!- mi is ezt probaljuk gyakorolni.
Foleg, h ma mar szegeny gyerekek, akik amugy sem tudnak szürni, kenytelenek azzal kuzkodni. Ilyen ertelemben nem is merek a kovetkezo nemzedekre gondolni...mintha a gyerekneveles azon mulna, h barkinek is a kicsinykeje minnel hamarabb es minnel tobb szornyuseget/ szemetet lasson...brrr...hatborzongato...
Meg akkor is ha ez talan a legkonnyebb varians amivel egy gyereket le lehet foglalni, ennek van a legszornyebb hosszutavu kovetkezmenye!
Örülök a hozzaallasodnak! Sok erot, kitartast ennek hirdetesehez, igy csaladok/ gyerekek megmentesehez!
-Barcsak sok szivet eltalalna "a ketélü kard"
üdv, ewan

Névtelen írta...

meg annyit: -elvittem a filmeket es nagyon koszonom!

iri írta...

Hat en ezt nagyon szepen koszonom,meg nem lattam megfilmesitve a Bunyan konyvet.Sokkal jobban megertettem s hasznomra volt.
Apropo az en fiaim is ilyen"kuloncek" nincs Tv a hazukban.

Mike Adina írta...

Mi is TV nélkül élünk (ill. van tuner a számítógépen, de nagyon ritkán nézzük meg a híreket, esetleg), és nagyon élvezem azt a jó hatást, amit ez a hiány gyakorolt a gyermekeinkre.

Köszönöm a filmeket, meg fogjuk nézni.

Szakál István írta...

Nagyon tetszett, főleg az első film.
Az előbbi bejegyzéseddel kapcsolatosan a "Speranta si prietenii" csoport valamint több más román énekcsoport énekelni fog Brassóban június 11-én. Impact 2009.

Eszti írta...

Én is elviszem a filmeket, ha lehet. Ma meg is nézzük az egyiket a férjemmel. Köszi, hogy felraktad őket. Én még egyiket sem láttam. A Zarándok útját sohasem olvastam még, bár hallottam róla- azt hiszem muszáj lesz beszereznem a könyvet!

Nálunk még van tv, de csak azért, hogy a hangoskönyveket azon hallgassák a gyerekek, mert össze van dugva a dvd lejátszóval, amihez nincs külön hangfal. Meg néha azon néznek meséket és természetfilmeket: dvd-ről, olyat, amit előtte gondosan szelektáltunk. :)