2009. október 10., szombat

A mai nap

.......gyönyörű szép őszi idő volt Gyergyóban. Így délután ajánlottam a fiataloknak, hogy az ifjúsági órát, tartsuk meg kint a szabadban. Egyhangú jóváhagyással kimentünk a város szélén egy dombra, és ott volt a mai foglalkozásunk. Énekeltünk, imádkoztunk, majd az I.Mózes első része, és a 139. Zsoltár alapján arról beszélgettünk, hogy Isten teremtményei vagyunk, akik nem céltalanul hanem küldetéssel élünk ezen a földön. Ezt a célt Isten határozta meg, és nekünk meg kell értenünk, mi az ami igazi értelmet ad az életünknek. Isten tervében benne van minden ember, senki sem véletlen él pont ebben a korban, éppen ott ahol él. Mi lehet Isten célja a te életeddel, és mi lehet a te küldetésed? Ma mit tölthetsz be küldetésedből már fiatalon? Egy biztos, fontos vagy Isten számára, annyira fontos, hogy még Fiát is kész volt feláldozni azért, hogy a neked adhasson egy értelmes, reményteljes életet itt, és egy dicsősséges jövő igéretének beteljesedését ott fent az Ő országában. Ő határozta meg napjaink számát, és ebben a földi életünkben kell az Isten álltal meghatározott úton járnunk, és módon élnünk. Ez az út, az örökkévalóság útja, és csak ezen az úton tudjuk betölteni Istentől rendelt küldetésünket. 

Hegyi ifjúsági

A kis csapat, a háttérben a város

Mi várjuk az Úr Jézust mikor jön!

Még néhány gondolat, ami ma felelevenedett bennem.Ő formált minket, és mindent tud rólunk. Tudnunk kell, hogy Ő mindenütt jelen van, és mindent tud rólunk. Nem rejtőzhetünk és ne is akarjunk elrejtőzni Isten elől. Ő formálta a testünket, csontjaink sincsenek titokban előtte, és a Zsoltáros azt mondja, "....csodálatosak alkotásaid, és lekem jól tudja ezt." De sokan nincsenek megelégedve azzal, amilyennek Isten megteremtette őket. Isten mikor megteremtett, megformált egy csodálatos alkotást végzett. De az ellenség arról akarja meggyőzni az embert, hogy ahogy és amit Isten mond vagy tesz az nem jó. És sokan így vannak a külsejükkel is. Nincsenek megelégedve Isten alkotó munkájával, és sok féle képpen próbálják korigálni a Teremtő Isten munkáját. Sokszor bele borzadok, amikor látom embertársaimat, hogy milyen, szinte elvetemült módon próbálják megváltoztatni kinézetüket. És sajnos a keresztények vagy keresztyények nagy része is, ebbe az irányba sodródik erősen. De! Merem állítani, hogy legtöbbjük az embereknek, mélységesen fel lenne háborodva, vagy el lenne keseredve, és szégyennel viselné, ha Isten olyan külsejű gyermekkel ajándékozná meg, amilyet az ember lát jónak. Vörös vagy fekete körmök, piros vagy lila haj, kék szemhéj, különböző erős színű ajkak........stb. Tudjátok. Azt hiszem, kivétel nélkül traumaként élnénk meg. És az is lenne. Lehet most sokakban felcsap egy heves tiltakozó érzés, ami egyből azt mondatja: Na a törvényeskedő megszólalt. Pedig nem akarok törvénykezni, sem ítélkezni. Nem is az a szándékom, hogy némelyeket megbotránkoztassak. De azt szeretném, ha tudnánk, Isten alkotásai vagyunk, és amilyen vagyok, olyanná Ő teremtett. És így tetszem neki, és így szeret engem. A többi, amit az ember hozzá "alkot," az már nem biztos, hogy tetszik neki, és álltalában, a világ előtt akarunk azzal megfelelni. Ne felejtsd el, a Mindenható Isten keze alkotott téged, és a lelkednek is tudnia kell - miként a Zsoltárosé is - hogy alkotásai csodálatosak! 

Öt éves vagyok :) 

Mire hazaértünk a fiúkkal, Renáta boldogan várt, és már nagyon izgult, mert édesanyjával elkészítették a szülinapi tortát. Ugyanis tegnap volt 5 éves. Hálát adtunk az elmúlt öt évért, ő is imádkozott, majd körbeültük az asztalt, és aki tehette evett a tortából. Hálásak vagyunk érte Istennek, ő nekünk egy igazi ajándék. De hálás vagyok az egész családomért, fiaimért és feleségemért is! S.D.G.

4 megjegyzés:

Maresz írta...

Isten éltesse Renátát:))!

Névtelen írta...

Áldott szülinapot Renátának,az Ur adjon neki még sok-sok boldog évet!Svraka Zsuzsi és Dávidka.

Kónyairénke írta...

gyönyörű kislány Renáta,boldog szülinapot kivánunk mi is nagyra nőtt pünkösd óta is.Az Úr áldjon benneteket és erősitsen a szent munka végzésében!És a torta is sikeres biztosan finom volt ügyes vagy Erika!

KISS ZOLTÁN írta...

Az Úr tartsa meg nagylányotokat Renátát veletek és fiaitokkal együtt.Kívánom, hogy az a "nagy nap" jöjjön el minél hamarabb az ő életében is.