2009. október 16., péntek

Levél a tanárnőnek - megérte

A minap Dániel, a kisebbik fiam, (7. osztályos), jön, hogy tanult egy balladát, amit majd egy iskolai rendezvényen kell elmondania, amikor tanárok - szülők - diákok is jelen lesznek, és ő kéri, hogy ellenőrizzük, hogy helyesen mondja vagy még gyakorolnia kell. Persze, vettük az "irodalmi művet" és hallgattuk. De a címnél már kezdett kikerekedni a szemem. "Kedves feleség (A megcsalt férj)". Nem is beszélve a tartalmáról, ami az erkölcstelen életet, a hazugságot, és az erőszakot, (mert a felség a végén alaposan el lett verve), könnyed, tréfás módon adja elő. Az egész mű, ezt a három bűnt hivatott népszerűsíteni, és ha nem is hivatalosan, de lopva, az ördög, ezeket már a gyermekek jellemébe akarja csepegtetni, és arra késztetni már a fiatal gondolkodást, hogy ezt elfogadják, éljenek vele. Hát, mit mondjak. Még más szájából sem hallgattam volna szívesen, nem a fiaméból, akinek az apja az evangélium szolgája. És milyen az ellenség, pont a hívő fiúnak a szájából akarta ezeket visszahallani. Mondtam is: -Fiam, te ezt a verset nem mondhatod el. Írok a tanárnőnek egy levelet, amit talán meg fog érteni. Megírtam.

Tisztelt Tanárnő!

Szeretettel köszöntöm!

Ne tessék megharagudni rám, hogy levelemmel zavarom, de kérem, hogy értsen meg engem. Mint olyan ember, aki az Isten szolgája vagyok, és az Isten igéjét hirdetem, nyilván magától értetődőnek kell lennie, hogy hiszem mindazt, amit a szentírás mond. Sajnos mai világunkban ez már nem ilyen egyértelmű, mert sokan, azok közül akik hirdetik, sem hiszik tiszta szívvel. Én azok közé tartozom, aki hiszi, és megtapasztalhattam annak igaz voltát már sokszor. Tehát hiszem azt is, hogy minden kimondott szóért, számot kell adnia az embernek Isten előtt, és azt is, hogy a tisztességes és a tisztességtelen dolgokat, nem lehet összekeverni. Az ok, amiért írok, hogy Dániel fiam felmondott egy irodalmi művet itthon, amit el kell mondania egy iskolai rendezvényen. Ebben a műben, számomra megdöbbentő, hogy az erkölcstelenség, és a hazudozás a fő téma, amelyet már ilyen fiatalok körében, az iskolában használnak. Lehet, hogy „csak egy alkotás”, de a tartalma a jellemet, és a gondolkodást abba az irányba formálja, hogy viccesen viszonyuljon az erkölcstelenséghez, és a hazugsághoz. Tudom, ezen kívül, számtalan más káros behatás is éri a ma emberét, gyermekét egyaránt, de ahol lehet, ott nekünk kell megvédeni őket, szülőknek, tanároknak. Tudom, ha valaki elmondja ezt a művet, a közönséget nevetésre készteti, többek tudatában azt erősíti így kell ezt csinálni, és jókedvűen megtapsolják az előadót. De, ha netán megtörténik valakivel, akkor csak szomorú és keserű vége van, könny, sírás, fájdalom, szakadás, veszteség. Mert nem jó sem becsapott, sem megcsalt embernek lenni. A fiaimba, és a rám bízott emberekbe igyekszem a tiszta, Istennek tetsző, emberi és erkölcsi értékeket plántálni, ami ma már nem divatos, de értelmes, józan megbízható embereket formál a családok, közösségek és a társadalom számára egyaránt. Nem szeretnék beleszólni semmiképp, az iskolai rendbe, vagy a tanítás menetébe – módjába, csak annyit szeretnék kérni ha lehet, tessék Dánielnek egy másik verset, vagy irodalmi művet adni feladatként. Köszönöm, megértését!

Isten gazdag áldását és sok erőt kívánok a munkájukhoz, önnek és az egész tantestületnek.

Mély tisztelettel: Novák Zsolt

Gyergyószentmiklós, 2oo9. október 15.

Megérte megírni a levelet. A fiam azt mondta, hogy a tanárnéni amikor elovasta, elszégyelte magát. Kis idő múlva jött, és adott neki egy másik verset, a címe: "A szeretet himnusza", és az I.Korintus 13. részéből kell elmondania egy részletet 1-6 és a 13. verset. Micsoda különbség a két cím és tartalom között. MEGÉRTE. Megérte vállalni, és hangot adni a hitünknek, és meggyőződésünknek, nem elmenni mellette egy vállrándítással, és rámondani, hogy ez kötelező, vagy ez a követelmény. Az Úr megdicsőíti az Ő nevét, ha felvállaljuk Őt a mindennapi életünk minden területén. Mint itt is. Tanulságos számomra is. Így, most nem az ördög ravaszsága fog hangozni azon a rendezvényen, hanem Isten szent és tiszta igazsága. Megérte.

-Uram segíts, hogy mindig éber legyek. Szeretnék mindég kész, és elég erős lenni ahhoz, hogy szembeszálljak a bűnnel, hogy életem minden területén, és idején, éljem és képviseljem a Te igazságodat. Ámen. 

7 megjegyzés:

iri írta...

Orvendek ennek a beirasnak,s koszonom hogy velunk is megosztottad leveled tartalmat

Névtelen írta...

Örülök hogy ez alkalommal is megdicsőült az Úr neve. Még számos területen kellene hasonló szemben állás a sátán alattomos munkájának, Gondolok itt erre a területre : „ sokan, azok közül, akik hirdetik, sem hiszik tiszta szívvel.”
M.Attila

Szekrényes József írta...

Örülök, hogy vannak még akik kiállnak a meggyőződésük mellett.

Salomé írta...

Kedves Zsolt,
Örömmel olvastam a beszámolódat. Adja az Úr, hogy ez az esemény által a tanárnő közelebb kerüljön az IGAZSÁGHOZ, AKI megélte az Szeretet himnuszát. P Dániel

Névtelen írta...

Dicsőség Istennek!!!Örülök,h leirtad Zsolti.Svraka Zsuzsi

Efraim írta...

Ezt a levelet jó lenne akár formanyomtatvány formában is közzétenni azon hívő szülők részére, akik hasonló helyzetbe vannak, hogy ne riassza őket vissza az írás felelőssége...
Örülök az örülőkkel!
vefraim

Budai Evódia írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.