2009. szeptember 3., csütörtök

Hol vagy ember....?

Ma este megkezdődött, az evangelizáció. Több technikai akadály támadt a kezdés előtti utolsó percekben is, de az Úr adott megoldást, mindannak ellenére, hogy éreztük, e világ fejedelme, nem nézett bennünket jó szemmel. Akadékoskodásaival a nap folyamán többször is kellett szembesülnünk, de Urunk, minden esetben eltávolította az útból az akadályokat. Így ma este Gyergyó központjában, Istent dícsőítő énekek, az élő ige és bizonységtételek hangozhattak. Még elég félénken jöttek, közelítettek az emberek a sátorhoz, de azért jöttek. Volakt akik a sátor mellett kint álltak, és úgy hallgatták, majd bejöttek, vagy tovább mentek. Ma este Szabó Szilárd teológus hirdette az igét az I. Mózes 3:1-13 alapján. Szólt az Úr, és hangzott a kérdés: hol vagy ember? Volt akit megérintett Isten, és volt akivel imádkozni, valamint beszélgetni az alkalom után. Tovább imádkozunk, kell az áttörés. Uram hallgasd meg!

Gyülekeznek az emberek a sátorban

Szilárd hirdette az igét

2 megjegyzés:

Endre írta...

Csodálatos ahogy Isten végezteti munkáját,akaratát veletek!
Áldjon az Úr titeket!
Unokatestvéred: Endre.

Névtelen írta...

Köszönöm hogy irtál és tettél fel képeket.Áldja meg az UR nagyon gazdagon az evangélizációt és titeket is szivből kivánom és imátkozom értetek.Erika Kelebia ui.várom atöbbi beszámolót.béke