2008. november 9., vasárnap

Hála és könyörgés

Öröm van a menyben, és öröm van a gyülekezetünkben, és a szíveinkben is. Mert egy bűnös az Úrhoz vissza tért. Szeretném megosztani veletek Magdika(41) megtérését. Ő az, akit a gyergyói sátoros evangelizáción megszólított Istennek igéje, és majd a férje nem akarta, hogy jöjjön a gyülekezetbe. De imádkoztunk, és az Úr ajtót nyitott, és az elmúlt egy hónapban, amikor csak tudott jött a gyülekezetbe két lányával Júliával(15) és Csillával(12).
Szerdán, itthon Gyergyóban a biblia órán a Jelenések 3. részéből a Laodiczeabeli gyülekezetnek írt üzenetet olvastam, amelynek üzenete volt ezen az estén a mi gyülekezetünkben összegyűltekhez is. Amikor odaértünk az igében: "Imé az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem." és beszéltem arról, hogy annak, akinek még kívül van Jézus az életében, oda ma be akar menni, és most éppen Ő kopogtat a szívén. De a szíven csak belül van kilincs, és az Úr Jézus most türelmesen arra vár, hogy belülröl megnyíljon a szív ajtaja,és hogy Ő oda beléphessen. Ekkor Magdika, aki kb. egy hónapja volt először a gyülekezetünkben, elmondta, hogy érzi és hallja, hogy nála kopogtat Jézus, és nincs nagyobb vágya, mint hogy bejöjjön a szívébe és ott is maradjon a Nagy Király. De egyedül úgy érzi, nincs hozzá elég ereje. Ekkor megkértem a gyülekezetet, hogy imádkozzunk Magdikáért, hogy tudja megnyitni szíve ajtaját. Őszintén mindenki, még a gyermekek is egyakarattal imádkoztunk, és megtörtént az amit nagyon vártunk. Nyílott a zár, összetört a szív keserves sírással, és jött a felszabadulás.
Áldott legyen az Úr Jézus neve mindezért, mindenért.
Pénteken feleségemmel meglátogattuk Magdikát, aki nagyon boldog volt, és beszélgettünk, imádkoztunk, és csodáltuk azt a gyermeki hitet. Azt mondja:
-Zsolt, amikor hazajöttünk szerdán este, és leültünk vacsorázni a család, nagyon boldog voltam, mert arra gondoltam, amiről szólt az ige, hogy ma este az Úr Jézus velem vacsorál.
Hát az Úr Jézus mondja: Ha olyanok nem lesztek mint a kisgyermek.......
Ő Isten családjának, egy új gyermeke. Kérte, hogy szeretne az első adandó alkalommal beerítkezni.
Hisszük, hamarosan meglesz.
Ma (vasárnap) délelőtt is ott voltak a gyülekezetben, és kértem, hogy tegyen bizonyságot arról, amit Isten tett az életében. Bár nagyon izgult, mert eddig háromnál több személy előtt még nem nagyon beszélt, de örömmel tett bizonyságot. (Jó volt, különös képpen azért, mert volt egy család a gyülekezetünkben, akik ma voltak először, és ők is nagyon meg lettek érintve.) Tényleg, látszik Magdika arcán a boldogság. Majd így folytatta:
-Szeretnék, amikor lehet bemerítkezni. Bár, a tegnap este amikor elmondtam a férjemnek, nagyon határozottan azt válaszolta: te tényleg megbolondultál, na döntened kell, vagy a családod, vagy a keresztség. Én nem keseredtem el, és tudtam is a választ rögtön, -bár nem szóltam semmit,- hogy énnekem be kell merítkeznem, és ettől senki el nem tántoríthat, és csak a jó Istent kérem, változtassa meg a férjem szívét. Én úgy gondolom, hogyha beengedtem Őt a szívembe, akkor nem veszítem el a családom. Így mondjon bárki - bármit, nekem ezt meg kell tennem.
Hála és dicsősség Istennek mindenért, és ma a gyülekezetünk együtt Magdika férjéért könyörgött, hogy Isten vegye kezébe az ő életét is, és kértük, hogy adja meg, hogy az egész család ott legyen együtt a gyülekezetben.
Imádkozunk értük, és azokért akik halhatták az evangéliumot már, és azokért is akik ezután hallják meg.

1 megjegyzés:

Efraim írta...

"Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek: Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét." 1Pét.1:3-9

Az Úr vezessen tovább ezen az úton, mert ezen első gyümölcsök nagy aratást jeleznek!!!