2008. október 9., csütörtök

Borszék (is) élő vízre vár

Mint ahogy igértem egy régebbi bejegyzésben, - augusztus 5.-én -, hogy fogok írni a három városról, ahol Isten akaratából munkálkodunk. Gyergyószentmiklósról ahol élünk, már írtam egy beszámolót augusztus 6.-án azt itt olvashatjátok, és mint a tegnapi bejegyzésemben is utaltam, ma szertnék egy kicsit részletesebben a borszéki misszióról írni.


Borszék, nagyon szép helyen, erdős hegyektől övezett széles völgyben, Gyergyótól kb. 60 km-re fekszik, 900 méterrel a tengerszint fölött.
A településnek nem egészen 3.000 lakosa van, amelynek száma sajnos folyamatosan csökken. A lakosság többnyire magyar ajkú.
A városka, világhírű lett 2004-ben, mivel az amerikai üdülőparadicsomban, Berkeley Springsben az ivóvizek világbajnokságán aranyérmet nyert, a Borszék területén található természetes forrásaiból fakadó víz. Így lett világhírű, a borszéki ásványvíz. A múlt rendszerben neves üdülő és fürdőhely volt. Erről tanúskodik a villa negyed is, amelyre ma csupán, romos épületekből álló lerobbant, elhagyatott hatalmas házak emlékeztetnek.
A település lakosságának legnagyobb része, több mint 2.100 fő, katolikusnak vallja magát, míg ezzel szemben, csupán 3 baptista, és 16 pünkösdi gyülekezeti tag van.
A baptista gyülekezetbe volt amikor 20-an is jártak, de az idő múlásával kihaltak, elköltöztek, lemorzsolódtak. Van egy kis imaházuk is.
Én ez év, június 17.-én voltam ott először, miután megkértek bennünket, hogy látogassuk meg a gyülekezetet. Akkor öten voltak borszékiek, de mint később megtudtatam, hogy álltalában csak három idős néni van, akik annak ellenére is összegyülnek minden szerdán és vasárnap, hogy volt mikor 8 hónapig nem látogatta meg őket senki. Ott jártunkkor, az Úr szívemre helyezte őket és a várost, és azóta amikor tehetem, csütörtökön délután megyek, és együtt imádkozunk ébredésért, kegyelemért.
A városban, sok kút van, és azokhoz jártak az emberek vízért. De sajnos a sok kút közül, már csak egy ad vizet, és az is távolabb van a várostól, és elég nehezen megközelíthatő. Azok a kutak amelyek régen vizet adtak, ma ki vannak száradva. Nem e így van ez sokszor szellemi értelemben is. Voltak források, amelyekből folyt az élő tiszta víz, és mára ezek a források megritkultak, és csak itt-ott van egy-egy tiszta élővizet adó - tovább adó, élet vagy gyülekezet.
Miért? Miért?
Pedig ha valamikor szükség volt a tiszta evangélimra, akkor ma szükség van. A gonoszság sivatagában élővíz nélkül, szomjúhozva vergődnek az emberek, és szemeink előtt hullanak el, és mennek az örök ítéletre. Mert nem ittak abból a vízből, ami életet ad, amit aki iszik, az soha meg nem szomjúhozik. Mind több és több ember a végső pusztulás útján halad, és mind kevesebben az örökélet ösvényén. Nem kiált egy belső hang a lelkünkben, és nem késztet cselekvésre? Ó, bár nyílnának meg lelki szemeink, és látnánk meg, addig még mi igyekszünk, ésszerű kifogásokra hivatkozva, kényelmes, konfliktusoktól és nagyobb áldozathozataltól mentes, "hívő" életet élni, addig embertársaink százai-ezrei-milliói vesznek el. Mert nem volt időnk, volt sok minden fontosabb, mert, mert, mert.... és hárítjuk másokra, vagy majd, majd, majd...., és így telnek el kegyelmi napjaink. Pedig az Úr Jézus azt mondta, hogy a víz amelyet Ő ad, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz bennünk. A kútfő azt jelenti, az adja tovább, a forrás vizét. Az alap, a forrás Jézus, Ő adja az élővizet. Ez a forrása nem apad, ez a forrás örök. Mi van a mi kútfőnkel, kiszáradt? Repedezett kútjaink vannak, melyek nem tartják a vizet? Valami akadályozza az áramlást, a forrás és a kútfő között? Istennek egyszer ez volt a panasza népe felé: "Elhagytak engem, az élő vizek forrását." Ne nyugodjunk hívő keresztény testvéreim, menjünk Jézushoz, állítsuk helyre életünket, és imádkozással, kitartó könyörgéssel kérjük Istent, buzogjon belőlünk az élő folyam, és legyenek még sokan, akikhez a mi kútfőnkön keresztül juthat el az életmentő evangélium. Azért is imádkozom, hogy mind többen legyenek, akik még odaszántabban, vagy teljesen Istennek szentelve életüket, vállalják az evangélium szolgálatát, és vezetnek sokakat a szabadítás és örökélet forrásához.
Borszék is erre vár, és ott is, bár ha minden kút működne is, kevés lenne, mert a lélek szomjúságát, csak az élő víz képes oltani örökre. Ezért szertnénk, evangelizálni 23-24-25.-én a városban, és reménykedve várjuk a szomjúhozó lelkeket. Imádkozunk Isten támasszon szomjúságot, de nem borszéki víz után, hanem az Ő igazsága után. "Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek."
-Uram, köszönöm, hogy ma még, aki szomjúhozik jöhet, és aki akarja veheti az élet vizét ingyen.
Imádkozzatok értünk, és Borszékért.


A nyáron többször elkísértek vendégek is a misszióba.
Felteszek egy néhány képet:


Magyar vendégekkel az imaház előtt

Szilágyerkedi és sepsiszentgyörgyi vendégekkel az imaház előtt

A három borszéki nővér

Bizonyságot tesz Mezei Attila

Reméljük, hogy helyiekkel is meg fog telni az imaház

A még egyetlen működö forrás a 10-es, "Kossuth forrás"



1 megjegyzés:

Kónyairénke írta...

Istenem koszonom a 3 tv-not akik ragaszkodnak Hozzad mint elo forrashoz,egymashoz,a te hazadhoz.Hiszem hogy jelen vagy amikor osszegyulnek imadkozni,es hogy a keveset is megtudod aldani.Imadkozunk utodokert akik kepviselnek majd abban a varosban Amen.Az Ur aldasa legyen munkatokon!