2008. január 22., kedd

Teljes átadás

"Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól, Aki adta önmagát a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint. Akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen." Ezzel a szép és sokatmondó Pál apostoli köszöntéssel had köszöntselek én is titeket. Ma amikor olvastam, megragadtak a köszöntés szavai. Pál nem írt úgy, hogy ne köszöntéssel és áldást kívánva kezdte volna levelét. Megfigyelhető, minden köszöntésében benne van, ugyanaz a mondat: "Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól", de Timótheus és Titusz leveleiben még az irgalmasságot is belefoglalja a köszöntő mondatba. Köszöntelek én is téged mint Pál köszöntötte az övéit.

Január első napjaitól foglalkozunk a Józsué könyvével a bibliából, itt Erdélyben, és minden reggel a feleségemmel elolvasunk belőle egy szakaszt. Nagyon sok üzenete van ennek a könyvnek. A tegnapi és a ma reggeli igék, Józsué 7. részéből voltak, amikor Ákán elvesz a teljesen Istennek szentelt dolgokból, majd súlyos ítélettel bűnhődik. Ma foglalkoztatott az a gondolat, vajon az én életemben hogy vannak azok a dolgok, amelyeket teljesen Istennek kell szentelnem? Ott van minden az oltáron, és tud az Úr rendelkezni felettük, vagy vannak dolgok, amelyeket én jónak látok megtartani, elvenni abból ami Őt illetné meg. Így néhány gondolatot megemlítek. Az időm? Hányszor kaptam azon magam, hogy haszontalanul telt felettem az idő. Vagy azt is látnom kell, hogy sokszor rosszul használom ki az időmet. Pedig az idő nagyon rövid, és hamar eljár. Itt hiányt mutat a mérleg. A gondolkodás? A Zsoltár író azt mondja: boldog ember az.... aki az Úr törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Józsuénak így szól az Úr: El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal....!Miről gondolkodok én éjjel és nappal? Az igék alapján azt kell látnom, a gondolkodásnak is teljesen Istennek szenteltnek kell lennie. Éjjel és nappal, állandóan. Azon is elgondolkodtam, mennyire befolyásolják a mi gondolatainkat, az olvasott és nézett dolgok. Aki sokat olvas újságot vagy néz televíziót, annak a gondolatait az fogja meghatározni, amit azokban látott. De aki sokat olvassa Istennek igéjét, annak gondolatai azzal lesznek elfoglalva, abban lesz gyönyörűsége. Sajnos híjával vagyok. Akarat? Jézus nem mondta, hogy én így vagy úgy akarom, csak amikor gyógyított: akarom tisztulj meg, vagy a főpapi imájában: Atyám akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek. Letette a maga akaratát, teljesen Istennek szentelte: legyen meg a Te akaratod mint a menyben úgy a földön is, vagy : mindaz által ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint Te. És én? Sokszor én akarom........! Érzelem? Nagyon hajlamosak vagyunk az érzelmeink szerint véleményt alkotni, és azok szerint cselekedni. Ilyenkor nem mindég tud az ember Istenre figyelni, az Ő akarata vagy az igéje szerint, élni, dönteni. Aztán ha még helye van életünkben valami világi, vagy bűnös érzelmeknek, akkor az mérgezi lelkünket. Az érzelmünket csak úgy tarthatjuk meg teljes tisztaságban, ha teljesen Istennek van szentelve. Az anyagi javaink is akkor lesznek áldássá, ha azt az Úrra bízzuk. Van miért szégyellnem magam, de azért is osztottam meg veletek, mert nem akarom ezt Ákán módjára elrejteni és bűnhődni majd, hanem önként felfedni, és kérni az Urat, bocsásson meg nekem. Tudom az egész életem TELJESEN ISTENNEK SZENTELT kell, hogy legyen! Családommal, szolgálatommal, lelkiekkel és az anyagiakkal együtt. Ma este így imádkozom: Uram, meg kell vallanom, hogy sok mindent még nem szenteltem teljesen neked. Szégyenlem saját akarataimat, érzelmeimet, hiábavaló gondolataimat. Bocsáss meg kérlek nekem, és az Úr Jézus vérében tisztíts meg engem egészen. Segíts, hogy mindenem teljesen a tiéd legyen. Adj nekem imádkozó és igédet éjjel nappal kereső életet. Töltsd be szentlelkeddel és igéddel szívemet. Köszönöm irgalmadat és kegyelmedet. Mindenért legyen a dicsőség a Tied! Ámen!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon örültem ennek a bejegyzésednek, nagyon elgondolkodtatott, mert engem is sokat foglalkoztat, az, hogy hogyan használom ki az időmet.. amiből most tengernyi van. Nagyon sokszor rajtakapom magam, hogy csak vagyok... nagyon nehéz bölcsen eltölteni... amikor az ember egyedül van és minden napja egyforma. Vágyom arra, hogy az én időtöltésem is tetszen Istennek! :) God Bless You!