Valaki a múlt héten azt írta nekem: Zsolti adj kérlek valami életjelt magatokról, mi van veletek? Csakugyan régen jelentkeztem, és mivel az utolsó bejegyzésemben arról írtam, hogy meg vagyunk próbálva, azok akik a szívükön és imakarjaikon hordoznak, szeretnének életjelet kapni. Az elmúlt hetekben, napokban megvoltak-vannak a próbáink - amelyeket Isten enged meg, megvoltak a kísértéseink is - amelyekkel az ellenség támad, és a programjaink valamint a feladataink is az elmúlt időben eléggé megsokasodtak. De hálás vagyok az Úrnak, mert csodálatosan engedi megtapasztalni az Ő hűségét, és a nehézségeken keresztül tanít, nevel, magához vonz. Még valami: tudom ha Isten munkájában valaki igyekszik hasznos lenni, azt az ellenség nem nézi jó szemmel. De jó az a biztos tudat, hogy senkit sem enged a Mennyei Atya felettébb megpróbálni, és a kimenekedést is megadja. Mi is átélhetjük Istenünk felemelő és szabadító kegyelmét, szeretetét.
Az elmúlt napokban, volt újabb lehetőségünk a városban élő sérült emberekkel egy napot eltölteni. A sérültek egyesülete szervezésében, szombaton a Maros baktai holtágánál voltunk kint, és a gyönyörű napsütéses időben, mint valamikor az Úr Jézus a genezáreti tó partján, mi is hirdethettük az evangéliumot. A több mint 80 ember áhitatosan hallgatta amint Veress testvér feltette azt a kérdést, amit az Úr Péternek tett fel: Szeretsz e Engem? Azért imádkoztam a végén, hogy azok akik hallották a kérdést, bár mind tudnának még úgy válaszolni mint Péter: Uram szertelek Téged!
"Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése