2009. április 20., hétfő
Más nyelven is...
2009. április 17., péntek
Különleges találkozási pont - Gyergyó
Szerdán este, különleges nemzetközi találkozási pont volt a gyülekezetünk, és az otthonunk. A városban tartózkodott, egy német missziós társaság néhány tagja, akik 2003 óta, egy helyi szervezettel együttműködve, minden évben ellátogatnak Gyergyóba. A mostani itt tartózkodásuk alkalmával, nagycsütörtök este cseng a telefonom, és kérdezik tőlem, lesz e istentisztelet nagypénteken a gyülekezetben? Mondom persze lesz, délelőtt is, és délután is. Akkor délután szeretnének meglátogatni és megismerni bennünket. Mondtam rendben van, vártuk őket, és jöttek is. Öten voltak, és Richárd a vezetőjük, szolgált az igéből, hirdetve azt, hogy ennek a világnak a keresztre van szüksége, és a keresztről szóló beszédre, és intett bennünket, óvakodjunk, a nyugatot már elárasztott jóléti evangéliumtól. Mert abból hiányzik a kereszt és a kereszt hordozás üzenete. Aznap este megbeszéltük, hogy szerdán este még lesz alkalmuk visszajönni, és mivel jól érezték magukat, szeretnének újból velünk lenni. Kedden viszont, megtudtam, hogy Münchenből, Siegel Erwin testvérünk is itt van Csikcsicsóban, rokon látogatáson és szerda este ő is eljött közénk. Ezen az estén, Richárd és Erwin szolgáltak, majd este a lakásunkon fogadtuk őket és fél tízkor, még csatlakozott hozzánk, egy magyarországi teológus, a református teológiáról Dávid, aki vonattal érkezett, és Richárddal jött találkozni. Igy, anélkül, hogy ezt előre terveztük vagy tudtuk volna, egy nemzetközi találkozó részesei lettünk. Az Úrnak, vannak különleges meglepetései, és én ezeket szeretem. Jó lelkületű beszélgetés után, imádkozva búcsúztunk el egymástól.
Az imaházba nem vittünk fényképezőgépet, de itthon készítettünk egy pár fotót, ezekből teszek fel.
"Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokon érzelműek, atyafi szeretők, irgalmasak, kegyesek" I.Péter 3:8


2009. április 15., szerda
Mai ige
Ma reggel, olvastam a "Mai igét", - amit online ide kattintva minden nap el lehet olvasni - és elgondolkodtam, hogy mennyire hajlamosak vagyunk mi emberek halogatni a döntéseink meghozatalát, amelyekről, tudjuk nagyon jól, hogy meg kellene hoznunk őket. Vagy azokat a lépéseket megtenni, vagy feladatokat elvégezni, amelyek mindenképpen ránk várnak. De még szomorúbb, hogy sokszor Isten országa ügyének, és saját előre haladásunknak leszünk akadályai, az ilyen magatartással. Legyünk készek, döntést hozni, lépni, vállalni halogatás nélkül amit kell, hogy ne valljuk kárát se mi, se a környezetünk, se azok, akik felé szolgálni kell. Ma reggel arra is gondoltam, hogy sokszor az ilyen halogató hozzáállásunk miatt nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene, és még nem vagyunk ott ahol lenni kellene, ahol az Úr látni akar, és nem is történik velünk az ami történhetne, és aminek történnie kellene. Ma reggel gondoljuk át, mindezzel mi hogyan vagyunk? Ide teszem amit ma reggel olvastam. Nekem van miért szégyenkeznem.
Ne maradj le a hajóról!
„Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai.” (Máté 8:23)
Vannak sorsdöntő pillanatok, amikor életfontosságú döntéseket kell hoznod. Egy napon Jézus két embert hívott, hogy csatlakozzon csapatához, de mindkettőnek volt valami oka, hogy ezt későbbre hagyja. Egyiküknek egy temetésen kellett részt vennie, a másik haza akart menni, hogy megmagyarázza elhatározását. Ez az utolsó, amit hallunk róluk. Máté feljegyzi, hogy „akkor Jézus beszállt a hajóba és a tanítványai követték őt”. Ők pedig lemaradtak a hajóról!
Soha nem leszel sikeres, ha mindig későbbre halasztod a dolgokat. Ha túl sok ideig fontolgatsz egy lehetőséget, akkor lekésel arról, hogy megragadhasd. Erre az egyik legjobb illusztráció a telefon szabadalmának története. Az 1870-es években két ember foglalkozott behatóan a kor technológiája, a távírás módosításán és fejlesztésén. Mindkettőjüknek voltak elképzeléseik a drótkábelen keresztül történő hangátvitelre, és mindketten felfedezték az emberi hang elektronikus továbbítását. Az az érdekes, hogy mindkét ember, Alexander Graham Bell és Elisha Gray is ugyanazon a napon adta be ötletét a szabadalmi hivatalba, 1876. február 14-én. Bell volt aznap az ötödik személy, aki szabadalmi igényt adott be. Gray el volt foglalva más dolgokkal, ezért a megbízottját küldte el. Sajnálatos módon a megbízott több mint egy órával Bell után érkezett, hogy bejelentse a szabadalom benyújtására irányuló szándékot. Ezek a percek Gray-nek egy vagyonba kerültek. A bíróság Bell igényét hagyta jóvá, bár Gray panaszt tett azzal, hogy ő állt elő előbb az ötlettel. Tehát nem elég, ha látod az Isten-adta lehetőségeidet, meg is kell ragadnod azokat. Más szavakkal: ne maradj le a hajóról!
2009. április 11., szombat
Istennek ereje - A feltámadás ereje
-Kérlek Uram, adj ehhez nekem erőt. Támogass az engedelmesség lelkével.
Két ige van a szívemben, amelyek a napokban foglalkoztatnak.
I.Kor 1:18 "Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje."
Fil 3:10 "Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;"
Ma sem népszerű általában a keresztről szóló beszéd. Amikor a kereszt üzenete tisztán és határozottan, világossan hangzik, akkor szembe kerül az ember önmagával, az énjével, saját akaratával. A keresztről való beszéd pedig rámutat a rajta életét feláldozó Jézus Krisztusra, aki önmagát megtagadta, megalázta, engedelmes volt mindhalálig az Atya Istennek, és ki tudta mondani, hogy ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied Atyám. A kereszt értünk állt, emeberekért, hogy a rajta engedelmesen életét feláldozó, bűntelen Isten Fia, élete árán, megszabaditsa engedetlen, bűnös életünket a megérdemelt büntetéstől. Akaratát letette, a bűneinket viszont magára vette, és a büntetést elszenvedve, megalázva, megkínozva, elvitte a Golgotára a keresztet, hogy meghaljon rajta. És tudod, mindezt szeretettel tette, amit nagyon nehéz megérteni. Nem tiltakozott, nem védekezett, mindent vállalt, mert annyira szeretett, és csak arra gondolt, hogy megváltsa elveszett életünket. Mert Isten elfogadta Krisztus áldozatát, és mindazok, akik elfogadják mint Megváltójukat, és az Ő vére által megtisztulnak, részesei lesznek Isten erejének, ami a keresztről szóló bizonyságtétel, hittel elfogadásából fakad. Mit is jelent ez? A bűnös élet okozta terhek, mindnagyobb súlyát, és a lekiismeret kínzó fájdalmát semmi ezen a világon nem tudja elvenni, megszüntetni. Sok-sok emberi próbálkozás, és a világ által felkínált lehetőség, mondott már csődöt, és egyetlen sem volt arra alkalmas, és elég erős, hogy az emberiség életében, erre a minden embert érintő kérdésre kielégítő megoldást adjon. De azok, akik vállalva a természet szerinti gyarló ember gyengeségeit, és az azszerinti élet eredményeit, a bűn lelplezését, Isten akarata szerint, azoknak el kell menni a Golgotára, mert ott a kereszt alatt, megtapasztalhatják azt, amit sehol máshol nem. Ott megnyilvánul Istennek drága ereje, ami képes arra, hogy megszabaditson, és meggyógyítson, bűneink átkos következményeitől. Micsoda erő, amit csakis a kereszt üzenetének megértése és hittel elfogadása által tapasztalhatunk meg. Mert ott a kereszten történt a világ eddigi legnagyobb jelentőségű eseménye, ami Istent arra inditotta, hogy irgalmat és kegyelmet, szabadulást, és örök életet adjon a magát megalázó, bűneit megbánó embernek. Bár sokan mindezt bolondságnak tartják, de mi akik átéltük, már tudjuk, ennek az erőnek hatalmas voltát, a jelenlétének fontosságát, és eredményét. Óh, bár sokan megtapasztalhatnák még a keresztről szóló beszéd erjét! Majd azután átélhetnék és megismerhetnék a feltámadás erejét. Én is vágyom erre.
Kívánok mindenkinek áldott húsvéti ünnepet, a feltámadás erejében és örömében legyen részetek!
2009. március 14., szombat
2009. március 6., péntek
Változás
Mint azt már mások is közzétették, az erdélyi Baptifon telefonszámok megváltoztak. Ez a változás engem is érint, így az eddig használt 0749-271-623 telefonszámot, holnaptól én sem fogom használni.
Az új számom: 0735-500-882 (vodafone)
Ha valaki külföldről hív, akkor: 0040-735-500-882
2009. március 5., csütörtök
Tanulságos
Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával.
- Valahogy majd csak elleszek - mondta
A főnők nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnők is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek.
- Ez a Te házad - mondta - Ezt én adom ajándékba.
Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár..... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.
Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell, majd abban a házban laknunk, amit építettünk, ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
De már nincs visszaút. Te is építőmester vagy. Te is nap mint nap kalapácsot fogsz a kezedbe, hogy szöget verj a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.
Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Forrás: internet
U.i.: Ahogy ma döntesz, és élsz, ahogy ma állsz a dolgokhoz, az majd nagyon is számít az örökkévalóságban!
2009. március 3., kedd
A rendelt idő egyszer lejár
Ma reggel kaptam a szomorú hírt, hogy a gyülekezetünk egyik tagja, Báni Lajos, az éjszaka befejezte földi életét.

Itt még tavaly nyáron, egy közös képen (én egy kövön állok, azért vagyok magasabb). Az Úr adjon vígasztalást, és kegyelmet a gyászoló családnak.
2009. február 26., csütörtök
"Istennek csak egy Fia volt, azt is Misszionáriussá tette"
MISSZIONÁRIUSSÁ TETTE
Dávid Livingstone: „Istennek csak egy fia volt, azt is
Misszionáriussá tette”
„Istennek csak egy Fia volt, azt is
Misszionáriussá tette”,
Ezt a roppant nagyvilágot
Oly nagyon szerette.
De nem volt ahová a fejét lehajtsa
Izráel oly sokszor elutasította...
A misszionáriust Isten irányítja
Égi küldött Ő
Szerény és nagy alkalmakra.
A misszionárius késő éjszakában
Isten előtt áll, buzgó imádságban
Nem bizonytalan az Ő kürtzengése,
Ott forr a szívében Isten Szent Igéje.
A misszionárius az Isten hangja,
Még ha nincs is hírneve, rangja-
Szenvedélyesen adja át a nagy üzenetet:
„Térjetek meg Istenhez, emberek.
„Istennek csak egy fia volt, azt is
Misszionáriussá tette”...
A városokat, falvakat sorba felkereste:
Az éhezőket megelégítette
A betegeket meggyógyította,
A halottat is feltámasztotta.
Szegényeknek az Evangéliumot hirdette
A megtört szívűeket bekötözte,
Feloldozta a megkötözötteket
Tékozlóknak adott új életet.
A missziót ma is folytatni kell
Igazi első szeretettel.
Küldj fiaidból, drága Gyülekezet
- Éjszaka borítja a népeket-
Böjtben és imában megszólal a Lélek
És égi erőt ad a nagy küldetéshez.
„Istennek csak egy Fia volt, azt is
Misszionáriussá tette”,
Ezt a roppant nagyvilágot
Annyira szerette.
Tötös János Erdőszentgyörgy, 2009. február 15.
2009. február 25., szerda
Ima Maroshévízért (Toplicáért) is.......
Előbb egy néhány gondolat, az ottaniaktól és az ottaniakról. A tegnap is írtam, hogy öröm látni a vágyakozást a most megtértek életébe. Az elmúlt hetekben több alkalommal el kellett utaznom távolabbra is, és így egy alkalom elmaradt, de ezt már jól előre megbeszéltük. Ettől függetlenül azon a napon, amikor kellett volna mennem felhívott Erzsike és azt mondja:
-Zsolt, merre van? Elutazott?
-Igen elutaztam, ahogy meg volt beszélve.
-Hát akkor mégis elment, pedig gondoltuk hátha nem, és akkor el tud jönni.
-Ma el kellett jönnöm, de a következő héten ott leszek.
-Na jó. Még annyit akarok mondani ne tessék bennünket elhanyagolni....
De mégis hosszúnak érezték azt, hogy a következő alkalom egy hét múlva legyen, így újra hívtak, és arra kértek menjünk el ha lehet a héten is valamikor. Hát szombaton eset ifjúsági után elmentünk, és nem bántuk meg. Áldott alkalom volt. Tegnap három órát voltunk ott, és mintha néhány perc lett volna, úgy repült el az idő. Sok kérdésük van, és úgy belemélyedtünk a gyümölcstermő élet témájába, hogy elkerülte figyelmünket a rohanó idő. A végén azt kérdezték:
-Nem lehetne még egy napot jönni Hévízre minden héten?
-Jelenleg nem, de hisszük az Úr erre is ad majd lehetőséget.
Egybehangzóan mondták, hogy várják ennek megvalósulását. Közben a héten Gyergyóban is megkérdezte tőlem valaki, nem lehetne még egy napot beiktatni hetente?
Hogy mindezt miért írtam le? Megosztom. Több oka van. És szeretnék majd a többiről is írni. Ma, ebben a modernizált keresztény világban, már úgy látom, egyre több helyen teher a gyülekezetbe járás. Már sok helyen csak vasárnap van közösségi alkalom, majd egyre több helyen, ahol délelőtt és délután is volt, csak egyiket tartják meg. Pedig a fent említett példákból azt látom, és az első gyülekezetekben is, ahol a Szentlélek jelen volt és munkálkodott, a hívők nem kevesebb, hanem több együttlétre vágytak. A világ változik, a korszakok változnak de Isten nem változik. És ma is, ahol a Szentlélek jelen van és munkálkodik, ott a természetes reakcó az kell legyen, hogy a hívők vágyakoznak együtt lenni. Emlékezz csak vissza, - ha már megtörtént az életedben, - az újjászületésed után, még vége sem volt a gyülekezeti közösségnek, máris a következőt vártad. Mindég többre vágytál nem kevesebbre! És ha ez most nem így van, akkor valószínű valami fontosabb lett számodra, mint a Megváltó. Mert a gyülekezet a Krisztus teste, és a testvéri közösségben az egytest különös áldásait tapasztalhatjuk meg, és ezek az áldások igenis vonzóak, és erről egy hívő sem akar lemondani. Ha mégis készek vagyunk erről könnyen lemondani, akkor Isten drága Szent Lelke, vagy a mi életünkben, vagy a gyülekezetünkben nem tud munkálkodni. Ó kedves testvéreim, ne engedjük becsapni magunkat! Nem a vallásosság, nem a zene, nem a szónoklatok, nem a tömeg, nem a jól csengő nevek, akár vallási, akár személyek fognak egyé tenni, és az egység áldásaiban részesíteni. Azok soha, legalább is hosszú távon nem. Csak az Isten Szent Szelleme egyedül! És milyen egy ilyen gyülekezet? Ap.csel 4:32 "A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt." Ez a közösség pedig nem arra vágyott, hogy kevesebbet, hanem inkább többet lehessenek együtt. Még akkor is ha ennek ára volt! Én pedig biztos vagyok benne, hogy ez ma sincs másként.
Visszatérve, kérem az Urat, hogy ez a vágy maradjon meg mindazok szívében, akik megtértek, és az első szeretet átitatta az életüket. Ha pedig az első szeretetet elhagytuk, térjünk meg, Mennyei Atyánk karját kitárva vár, szeretettel megbocsájt, helyre állít, megújít.
Maroshévízen mint írtam a tegnap, jelenleg egy negyedik emeleti lakásban gyülekezünk. Viszont ez a hely nem alkalmas arra, hogy szélessebb körben is tudjunk missziózni. Így most imádkozunk, hogy az Úr nyisson lehetőséget arra, hogy legyen egy arra alkalmas hely, ahol tudunk gyülekezni. Már többen is jelezték, hogy eljönnének, de egy negyedik emeleti lakásba, nehezebben jönnek el az emberek. Természetesen, a legjobb az lenne, ha egy saját helységünk lehetne, de erre jelenleg nincs módunk, mivel ahhoz komolyabb pénzösszeg kell. De azt is tudom, hogy az Úrnak erre is van hatalma, hogy azt kirendelje, mert már megtapasztaltam hasonlót. És abban is meg vagyok győződve, hogy lesz olyan imaház abban a városban, ahol magyarul hangzik majd az evangélium. De most várjuk a következő lépést, amit tennünk kell.
Kérünk titeket, imádkozzatok azért, hogy mihamarabb egy alkalmas helyen gyülekezhessünk. Valamint a városban élő magyar emeberkért, hogy Isten munkálkodhasson közöttük, és legyenek minnél többen, akik a megváltottak boldog közösségéhez csatlakoznak. Hogy dicsőüljön meg Urunk neve Hévízen is, még sokak életében!
Még két imatémát szeretnék megosztani: a héten Érszőlősön és Csernátonba evangelizációs esték vannak. Imádkozzunk, hogy az ige Istennek erejével szóljon, és ne szóljon hiába! Legyenek akinek ezen a héten változtatja meg az életét....örökre, üdvösségre!
-Ó add Uram, kérlek! Szenteltessék meg a Te Neved!
Ámen.
